Kezdődjék a zöld január!

 Na hát akkor hőgyeim és uraim, el is érkeztünk a 2024-es évhez, és új év, új fogadalmak, változások, javulások, anyámkínja, de sajnálatos módon olybá látom a helyzetet, hogy igazándiból már nem is csak nekem kéne valami változást eszközölni, hanem mindannyiunknak, mert hogy aztán ez az életvitel valami botrány! Félreértve a viccet és panaszkodást, tavaly ősszel, vagy télen látva a rengeteg karácsonyi, helovíni, fekete novemberi, kájber hétfői, második karácsonyi, két ünnep közti és újévi marketing dömpinget, arra jutottam, hogy ezt levezetendő, kéne már egy green january, egy zöld január -jó szar név, igazából a black novemberrel a white january rímelt volna, de azt meg nem lehet, mert ez egy ilyen kor, na - amely alatt pont hogy a minimumra korlátozzuk a saját fogyasztásunkat, és csak a ténylegesen szükséges dolgokat vesszük meg.

Nem tudom, hogy más feltalálta-e már a zöld januárt, zöld pénteknek viszont láttam már nyomát, és pont ez a logika mögötte, csak hát egy nap...és ahogy a jó magyar mondja: egy nap nem nap! Ugyanezt a sörrel is. De pont, hogy a sör eldobása is felmerül itt! Ha nem is dobódik el, legalább érdemes meggondolni, hogy el-e dobandó-e? És itt van a kutya elásva kérem szépen, tudniillik, hogy a meggondolás ténye bekövetkezzék! Állíthatja bárki szemrebbenés nélkül, kezét a lelkére teve, hogy "a sör létszükséglet, egy hónapot nem bírok ki nélküle!"? Lehet, lehet nem, a választ mindenkinek magában kell felkutatnia.

Minek ez az egész? Meggyőződésem, hogy a jelenlegi fogyasztási szokásaink nem fenntarthatóak. Persze, lehet bízni abban, hogy majd valaki feltalálja a szívószál-evő teknőst, meg hidrogénhajtású kazettásgránátot, meg a napelemes szoláriumot, de az is lehet, hogy nem. Na és akkor mi van? Akkor meg nem mindegy az egész? De, és nem. Szinte biztos vagyok benne, hogy a bolygót már végérvényesen hazavágtuk. Nem csak azért, mert nem történt semmi átütő a klímakatasztrófa elkerülésének érdekében, de még a horizonton se látok semmi megoldást, az meg már az abszurdum abszurduma, amikor a bölcs vezéreink magánrepülőkkel utazzák körbe a világot, hogy a lukszuskongresszusokon egyék a lukszuslakszust, aka lazacot, vagy bármi mást, aztán mindenféle szemantikai őrületekről vitatkozzanak, hogy végül megszülessen egy dekrétum, mely senkit nem kötelez semmire, de jól hangzik és boldogok a lelki szegények, meg az anyagilag gazdagok.

Sőt....és ez ám a sőt! Egy ilyen jellegű önmegtürtőzizélésnek egyetlen hozadéka, járuléka, jövedéke mindenképp adódna minden kedves participellőnek, mégpedig, hogy megmarad a lóvé. Amit aztán a február bekövetkeztével el lehet költeni, és a fogyasztás egyenesen kilő! Így aztán pláne mi értelme az egésznek?

Az, hogy nyerünk egy hónapot. Egy hónappal később lyukad ki a kilyukadt ózonlyuk, egy hónappal később láncfűrészelik le az Amazonas utolsó fáját, egy hónappal tovább él a sirály, ami nem eszi meg a meg nem történt fogyasztás melléktermékeként a tengerbe került mikroműanyagot, aminek aztán nem örülünk, mert kikapja a strandon a kezünkből a zsemlét, fagyit, májkrémet. Hohó, hát fogyasszunk csak többet, írtsuk ki azt a kártékony természetet!

Nyerünk egy hónapot, és akkor mi van? Az ember nehezen tudja perspektívába helyezni a saját életét. Milyen hosszú? Mennyi van még? Sok az a tíz év? Kevés az az egy hónap? Nem tudom, de az állatvilágban nem elmélkednek ilyesmiről. Az állatoknak az élet kincs, és ha akár egy állat egy hónappal tovább élhet, már megérte.

A hónapot itt a blogon is szeretném ennek az önmegtartóztatásos témának szentelni, és írogatni kicsit, hogy nekem hogy megy ez egyáltalán, mik a dilemmák, mik a csábítások a rosszra, meg hasonlók, aztán lesz, ami lesz. Ha hülyeség, akkor hülyeség. Úgy érzem valamit muszáj tenni, hát többet ennél jelenleg nem tudok, és szerintem más se nagyon. Éljen 2024! bujék.