Megérkeztünk úticélunk végére, sikerült a tervünk. Megint Tudósok ídézet indításként...hát jó, ez van, nem lehet ezt másként. A végére hagytam direkt a legmaszlaggyanúsabb legjobbfilm-jelölteket, és hát nem véletlenül. Nézzük a Sinnerst meg Dicapriot, ahogy harcol egyik harcot a másik után.
Sinners...hát ez nehéz lesz. Ez a film kb az Alkonyattól pirkadatig blaxploitation verziója. Vannak az elején sármos gengszterek, de itt nem emberrablás megy, hanem szórakozóhely nyitásán munkálkodnak a Michael Jordanek, akiket úgy lehet megkülönböztetni, hogy az egyik inkább kék, míg a másik inkább piros ruhadarabokat hord. Szervezik a bulit, szereznek fellépőket, portást, felszólgálót, nagy dumák, közben mindenki elpanaszolja az elpanaszolnivalóját. Általában ez valami rabszolgasághoz köthető anekdota, de bevallom annyira antiszórakoztatóra sikeredtek ezek a beszélgetések, hogy nehezen tudtam figyelni rájuk.
Aztán megkezdődik a buli, és olyannyira megkezdődik, hogy még az idő is megszűnik létezni és egyszer csak minden korok minden kulturái és előadói meg táncosai is megjelennek a berendezett raktárépületben és együtt bulizik a bluesgitáros, a dj, a rapper meg mindenféle furcsa szerzet, és ez az a jelenete a filmnek, amiért valószínűleg jelölték legjobb operatőr oszkárra, mert elég komoly, ahogy a kamera végigmegy ezen a táncoló tömegen, mindenféle dolgok történnek, sok a részlet, minden mozdulat beidőzítve stb. Elég komplex.
És akkor jönnek a vámpírok, mert hogy a blues srác annyira pengeti, hogy az még a démonokot is megidézi! A Sinners ott fogja meg a vámpírosdit, hogy a vámpíroknak be kell kéreckedni az épületbe, különben nem jutnak be. Úgyhogy jönnek a fehér vámpírok, dehát azok nyilván hiába kéreckednek a feketepárduc buliba,de aztán azért csak megtörténik a beszivárgás, bár nem tartósan. Főhőseink simán átvészelhetnék az éjszakát, de egy bizonyos ponton, amikor már a vánpírók legyőzhetetlen többségben vannak, akkor úgy döntenek, hogy na jól van, gyertek be, aztán csata, vér, halál, de a végén csak felkel a nap,meg karó is áll a fővámpírba és nagyjából minden gonosz meg is hal, hepi en.
Ami itt talán újdonság az az, hogy itt a vámpíroknak ilyen...há hogyan fogalmazzam meg szép magyar tájszólással, amolyan hive-mind-ja van, tehát amit egy tud, azt mind tudja. Meg a fogsor sem épp a szokványos elegáns két éles metrszőfog,azt csókolom, hanem inkább mint egy piranha. De ilyet láttunk már párszor. No meg ez a zenéhez való vonzalom, de ez is volt már (Queen of the Damned, borzasztó film, de Jonathan Davis a KoRnból benne van).
Újítás, de nem jó ötlet, hogy az Alkonyattól Pirkadatiggal ellentétben itt nem lineáris az időrend, és a végéről indulunk. Ez lehetetlenné teszi azt, hogy meglepődjünk a vámpírok megjelenésén, létezésén, ami még talán a kisebbik baj, mert a Dani már úgyis ellőtte, hogy vámpíros film, de azon se tudunk izgulni, hogy ki fogja túlélni az éjszakát, mert hát látjuk már az első jelenetben: a gitáros.Egy survival horror izgalmak nélkül meg...hát most erre mit mondjak? Minimum értelmetlen.
Egyéb tekintetben se sokkal jobb a helyzet. A zene pocsék, a vizuál a legjobb helyeken is átlagos, leszámítva amikor valami komolyabb kamerabravúr van (ez kb kettő darab instancia). Amikor a full egyenes úton kocsikáznak hosszasan keresztül a gyapot ültetvényen, az kifejezetten gagyi, életszerűtlen, unalmas. Ja meg hát a képarány-ugrálás...úristen, ki csinál ilyet? (Christopher Nolan)
Összességében a Sinners egy közepesen jó horrorfilm, az, hogy mit keres az oscar jelöltek között, az egy megválaszolhatatlan kérdés. Vagy a horror lobby erősödik, vagy ez a gyaputültetvényes, rabszolgás keretezés segített rá...A jó ég tudja.
Most pedig a főmaszlag: One Battle After The Other. Ez a maszlag annyiban tér el az előző maszlagtól, hogy Paul Thomas Anderson veterán rendező rakta össze, szóval minden apróság rendben van. A helyszínek többnyire eredetinek érződnek, nagyon komolyan megkomponált hosszú, vágatlan jelenetek néha, egyedi - ha nem is überkurvajó - zene, sőt a végén kifejezetten szórakoztató játék a térrel a hullámvasútazó sztrádán.
A színészek is kurva jók, nekem Benicio Del Toro karaktere volt a legszórakoztatóbb, de DiCaprio is jól hozza ugyanazt a lecsúszott alkesz karaktert, amit a Volt egyszer egy Hollywoodban már eljátszott. Sean (ejtsd SZEÁÁN) Penn is fasza, bár ezt a militáns karaktert nem kifejezetten nehéz eljátszani, vagy hát nem tudom, nem próbáltam, de akárhányszor látok egy ilyen figurát a vásznon az mindig nagyjából ugyanez. Most pl. az Amerikai szépség ugrik be, de igazából az Avatarból a gonosz is nagyjából ezt tudja.
Szóval profi technika, profi színészek, de semmi több. A sztori az, ami most nagyjából amerika története: hatósági arcok ölnek le mérsékelten veszélyes terroristákat. Nyilván ezért is megy ekkorát a film. Áktuálitás kérem szépen.Izgalom azonban egy csepp sem akad az egészben. Fel sem merül bennem, hogy akár Dicaprio, akár a (filmbeli) lánya meghal, vagy szétszakad, vagy bármi súlyos történne velük.
Meg aztán baromira nem érdekel ez az amerikai önsajnáltatás. Nemrég néztem meg a Civil War-t is, az is nagyjából ez. Húú de szörnyű lenne ha Amerika ilyen meg ilyen lenne. Az a kemény, hogy fantáziájuk sincs odaát a szörnyűséghez...de ezt a fantáziátlanságot dézsából öntik a világra, mi meg fogyasztjuk, és velük siránkozunk, aggódunk értük. Jaaj csak Amerikának ne essen bántódása. Na jó, kicsit elkalandoztam, de ez a film sikerének nyitja egyértelműen ez.
Egyébként ez az érdektelenség nálam végigkísérte az egész Paul Thomas Anderson életművet. Vagyis hát nem láttam mindent tőle, de valahogy sosem tudott a karaktereinek a sorsa érdekelni. A Licorice Pizza végére már nem is emlékszem...de még a közepére se, a Boogie Nights...hát nem valami vaskos ott se a cselekmény, csak Mark Wahlberg farka...na mindegy ne menjünk végig ezen.
Végszóként sajnos aztat szavalnám így végbe, hogy mindennek ellenére erős a gyanúm, hogy a One Battle After... fogja behúzni a legjobb filmet, pedig egyébként a hasonló témában mozgó Secret Agent pl. mérföldekkel intelligensebb film. A Sinners meg 16 jelölés...konkrétan nincs egy kategória se, ahol szerintem megérdemelné, de gondolom Michael Jordannek majd odaadják, ha más nem a kosaras múltja végett.
Ha rajtam múlna, akkor a Train Dreams, az Affeksjonsverdi és a Hamnet közül nyerne valamelyik legjobb filmet, de az Affeksjonsverdi túl norvég, a Hamnet túl angol, a Train Dreams meg túl magányos. Igaz, láttunk már karón varjút. Az összes ilyen jelmezes, meg díszletes akármi mehet a Frankensteinnek. Zenében idén semmi igazán emlékezeteset nem hallottam, de a Hamnetben éreztem azt, hogy kulturáltan adagolják az odaillő zenét. Mindenhol máshol csak töltelék volt.
Ez lett volna a nagy Oszkármaraton részemről. Jól szórakoztam, erős volt a mezőny, remélem olvasni is erős volt, jó hétvégét mindenkinek!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése