A zúj hal

 

Valamelyik nap Anita hazaállított azzal, hogy "nézd, hoztam neked egy halas könyvet, tudom, hogy szereted az oknyomozó újságírást meg a halakat. Gondolom nem fogod elolvasni, de fogadd szeretettel" Hát ezt durva így idézőjelek közé foglalni, mert nyilván nem ez hangzott el, de nagyjából ez volt a lényeg. Ránézek a könyve: Den nye fisken (az új hal). A borítón egy lazac. Hát mondom ok, azt hittem a lazac már van egy ideje a földön, pláne itt Norvégiában, de tán mégse? Betelepítették volna, vagy mi az isten? Valamennyire foglalkoztatott a kérdés, de annyira nem, hogy egyből rávessem magam a könyvre, úgyhogy pár hétig a száraz asztalon ficánkolt a kis lazac, de aztán rászántam magam, hogy belevágjak életem egyik legmeghatározóbb olvasási élményébe.

Az új hal a lazaciparról szól. Norvégia számára ez egy nagyon kedves, de kényes téma is. Kedves hiszen az olaj és gáz után a lazac a második legnagyobb export cikke az országnak, és mint a könyvből kiderül a lazaccal kapcsolatos ambíciók még ennél is jóval nagyobbak. Tehát kedves téma, mert hozza a pénzt, de kényes téma is, és hogy miért kényes...na ezt fejti ki a könyv cirka 350 oldalon keresztül.

Az alapállás az, hogy a lazac egy rendkívül értékes hal. Fincsi, tápláló, esztétikus, szexi. És drága! De köztudottan a lazac nagyon izgága is, folyókból úszik tengerekbe, meg aztán vissza, szóval nem plöttyed le a ponty mellé kukoricatévét nézni a pocsolyába egy tálca sörrel, hanem úszik, vadászik, szaporodik. De azé jó lenne tenyészteni...gondolta két norvég nagykoponya,Trygve Gjedrem és Harald Skjervold. Tudjuk már ezt marhával, sertéssel, báránnyal, csirkével, miért ne lehetne a lazaccal is ugyanezt megcsinálni? Logikus!

Azzal talán nem árulok el nagy titkot, hogy a terv sikerült, hisz minden sushizóban ott lapul hegyekben a tenyészlazac; mi több, ez a nagy sushizás sehol nem lenne a norvég lazac nélkül. Hogy ez jó vagy nem, arra sem a könyv sem én nem akarok most kitérni, arigato. Az üzleti sikernek viszont ára volt. Kitenyésztettek egy alapvetően életképtelen halat, ami fincsi, nagy, tápláló, de a nagy tenyésztés, termelés, antibiotikumozás, etetés és terjeszkedés közben gyakorlatilag kiírtották a teljes vadlazac állományt, szétcseszték a fjordok vizeit és azok élővilágák, megtépték a bálna és orkaállományt Kanada partjainál, veszélybe sodorták a tengeri nyúlhalat, és ki tudja mit tettek velünk, a fogyasztókkal az agyonkemikáliázott, túltenyésztett halak szánkba rakásán keresztül...

Ez így elsőre talán egy környezetvédelmi aktivistafanatista retorikának tűnik és hát tényleg fogalmazhattam volna szavatosabban is, de hát dióhélyban ez a sztori. Miután beindult a nagy sikersztori, egyik probléma következett a másikból. A rengeteg, szűk helyen összezárt lazac kíváló szaporodási hely lett a lazactetűnek, ennek a szívós kis parazitának, ami a lazac vérét issza, majd a húsát is eszi, miközben száz számra szórja a petéit a lazacfarmon, miközben a szegény hal meg azon lamentál, hogy pörögjön már fel az a rohadt evolució, merthogy levakarná má magáról ezt a sok tetvet. De tekintve hogy a lazacnak nincs keze, ezért leginkább csak ugrál ki a vízből és szenved. Már ha a halak képesek szenvedni. Ez pedig az egyik kulcskérdése az egész biznisznek, mert ha igen akkor nagyonnagyonnagy gáz van a lazactenyésztésben.

Egy szép tetves lazac.

Tehát jött a lazactetű, elszaporodott, a lazacfarmerek pedig beszálltak a harcba és tonnaszámra locsolták a halak közé a különféle vegyszereket, amik az elején szépen kiírtották a paraziták 90%-át, a megmaradt 10% viszont immunis volt, lepetéztek, szaporodtak, nyertek. Így lett az, hogy az évek során a lazactenyésztők kifejlesztették a tökéletes parazitát. Ez a parazitaharc a történet egyik fontos eleme, de mint említettem sok egyéb érdekes szála is van a sztorinak. A lényeg az hogy fejezetről fejezetre az az érzése az embernek, hogy "neem, ezt már nem lehet fokozni, ilyen nincs..." és bizony van.

A könyv egyik tanulsága, hogy milyen kiszámíthatatlan következményekkel járhat akár a legkisebb beavatkozás is a természet rendjébe. Azt hitték a norvég lazacosok, hogy lazán megy majd ez, közben minden megoldásra újabb és újabb problémák lépnek fel és ki tudja hol áll meg ez az egész boruló dominolánc.

Felmerül viszont a kérdés, hogy ha ilyen piszok a lazacipar, akkor mi a helyzet a többivel? Mi van a baromfi-, sertés-, vagy marhaiparban? Na és itt kezdődhet a komoly gondolkodás. Most akkor legyek vegán? Peszketáriánus már voltam kb egy évig, de ez a könyv már ezt a verziót sem teszi kifejezetten vonzóvá...Nem tudom még merre menjek a táplálkozás területén, de a lazac most határozatlan időre lekerült a menüről és erős a gyanúm, hogy aki elolvassa ezt a könyvet, az hasonlóan elengedi a mesterségesen vörösített, ízletes halfalatokat egy ideig.

A "Den nye fisken" úgy látszik eléggé hasít, mert pár napja már angol nyelven is elérhető. Na mi lehet a címe? "The new fish". Úgy látom itt pl. meg lehet rendelni a könyvet és mindenkinek aki eljutott ide és ideáig az olvasásban, hogy tegye meg. Baromi igényes munka, egyáltalán nem száraz, sőt kb olyan élmény volt olvasni mintha mondjuk a Narcos forgatókönyvét olvasnám és hát ami a legfontosabb az az, hogy elgondolkodtat a könyv. Elgondolkodtat arról, hogyan is éljük tovább életünket, hol a helyünk nekünk embereknek a természetben és egy sor másik érdekes kérdésről. Jó pecázást!