Tavaly szerintem az egyetlen film, amiről úgy jöttem ki, hogy "na ez aztán tényleg fasza lett" a Beetlejuice Beetlejuice volt. Leadták az új Woody Allent, az új Coppolát, a tévében meg Colin Farrel játszott sarki pingvint egy ismeretterjesztő dokumentumfilm-sorozatban, én meg mindig nyúltam a digitális kalapácsért, hogy lesújtsak, de aztán mindig azt éreztem, hogy áhh minek bántsam én ezeket a szegény párákat? (apropó a Kinds Of Kindness is zsír volt! zárójelebb a zárójelben, hogy a Szegény párák is, de az meg mikor volt már?) Most meg mindenki Robert Eggers farkára csavarodik rá, hisz újraforgatta az 1922-es meg 1979-es Nosferatut, ami ugye a Dracula, csak szerzői jogok nélkül. A kérdés csak, hogy mégis minek?
Mert hogy az elmúlt száz évben körülbelül az összes bőrt lehúzták már Orlok grófról meg Draculáról, voltak már szupergonosz szuperhősök, tragikus szeretők, Leslie Nielsenek, feketék, pornósztárok (Fuckula gróf),kacsák, meg amit csak az ember el tud képzelni. Robert Eggers Nosferatujának a csúnya angliszizmussal élve szelling pojntja az, hogy ez Robert Eggers Nosferátuja. Hangsúly az utolsó két szótagon, már hogy a tuja, mert egyébként jó analógia is ez a növény. Szép, gyorsan nő, de az égvilágon semmi értelme és teljesen természetellenes de a gazdagék kertjében jól mutat, meg árnyékolja a belátást a telekre. Amiért lehet szeretni Robert Eggerst, az a filmeinek részletgazdagsága. A legenda úgy tartja, hogy nagyon szeret kutatómunkát végezni, tanulmányozni a kort, amiben a színészei mocorognak, korhű díszleteket meg jelmezeket gyártattni.
Viszont itt nagyjából meg is áll a tudomány. Eggers újdonsága a korábbi Nosferatu/Dracula filmekhez képest annyi, hogy kicsit összemosta az Ördögűzővel meg a Possessionnel, úgyhogy a női főhős (Lily-Rose Depp) rengeteg teret kap rángatózni, tekeregni, köpködni, hányni, kurvaanyázni. Nem rossz...de nem is kifejezetten jó. Valami olyan érződik ki a filmből, hogy a hangsúlyt nagyon az Ellen Hutter és Orlok gróf közötti groteszk szexuális feszültségre akarná tenni, de hát új ez? Coppola is ennél a szemfogánál ragadta meg a vámpírt, meg hát Herzog is, meg egyébként maga Bram Stoker is, úgyhogy nincs itt semmi látnivaló kérem szépen. Vagy hát pont hogy csak látnivaló van, mert explicitebben mutatja meg Eggers, hogy a ronda vámpír, aki soha az életében (sem halálában) nem tartott lábnapot az edzőteremben ráhempereg a gyönyörű főhősnőre. Guszti...
Sőt, még sikerül kicsit el is venni Herzog értelmezéséből, amelyben Lucy Harker magától jön rá, hogyan csalhatná csapdába Draculát, Eggersnél viszont szépen megkapja instrukcióként az ügyeletes Van Helsingtől, aki itt Von Franz, hogy hát figyi, nekünk kanoknak ez úgysem fog összejönni, úgyhogy hajrá, tessék elnyújtani a pizsipartit a démonnal, valószínűleg nem fogod túlélni, meg egy másik korban nagyot mentél volna, de itt most neked ennyi a meló. Ellen Hutter pedig teszi a dolgát, hagyja magát lecsapolni, és hát nem is éli túl a kakaskukorékolásig tartó nászéjszakát.
De ok, Eggers nem tud hozzáadni a sztorihoz. Hát hova adjon már? Megpróbáltam imdb-n áttekinteni, hogy hányszor volt már Dracula eljátsszva, de már csak Christopher Lee verziókkal is Dunát lehet rekeszteni, szóval elengedtem a számszerűsítést. Arról nem is beszélve, hogy Nicholas Hoult, aki Thomas Huttert, vagy klasszikusabban Jonathan Harkert alakítja, pont egy évvel a Nosferatu előtt már Renfield is volt, Dracula őrült, lepattant szolgálója. Bár gyanítom a Renfield filmben erősen elrugaszkodtak a klasszikus Renfieldtől és nem zabál annyi ízeltlábút meg mittudoménmit, mint az eredetiben. A többi Dracula verzióval szemben viszont a Nosferatuban van egy jó adag faszméregetés.
A főszereplők viszonylag nagy tereket mozognak be, kimennek az utcára, átmennek sikátorokon, keresztül sötét cigány fogadókon Havasalföldön, a lényeg hogy lássuk: részletek mindenhol. Részegek, őrültek a fiktív német város (vagy a Wisborg vajon Würzburg?) utcáin, hullák, kéregetők, kutyák, gyertyák meg minden, amit Eggers összeolvasott a kutatómunkája során, és ez mind szép és jó, de végig az az érzésem volt a moziban, hogy ennek egyetlen célja, hogy megmutassa milyen faszagyerek. Látjátok, így nézett ki a XIX. században Németország, vagy hát ami akkor volt a mai Németország területén, volt pénzünk, vászonra vittük! A kreativitás viszont szerintem nem az, hogy 50 millió dollárból kifizetem a legprofibb díszleteseket meg jelmezeseket, hogy építsék meg a szupermindent (vagy hát az, de a jelmezesek és díszletesek kreativitása, nem a rendezőé), hanem, hogy kis pénzből hogyan csináljunk meg valamit, ami többnek néz ki mint ami. Erről szól egyébként Steven Spielberg önfelszopó filmje a Fabelmans is, vagyis hogy a kis Spielberg jó érzékkel tudta olcsón újraalkotni azokat a dolgokat, amiket a vásznon látott, és bár ez önmagában még egy rendezőt nem tesz naggyá, ettől még egy hasznos képesség. Eggersben nem tudom ez mennyire van meg. Nem érződik sehol, hogy ne lett volna keret mindent fullosra megcsinálni, hogy valahol úgy kellett volna autentikusnak maradnia, hogy kicsit kevesebbet mutat meg itt vagy ott. Kell egy német város? Építsük meg! Akár digitálisan, de meglesz!
Orlok gróf...na itt még talán van valami eltérés a korábbiakhoz, mert ilyen undorító vámpírt még nem nagyon láttunk. Eszik a férgek, kehes, rothadt, sebhelyes, csontos, Darth Vader, bajszos és úgy beszél angolul mint Apponyi Albert. Lehet Eggers is játszott a Vampire Masquarade szerepjátékkal, ahol a Nosferatu klán védjegye, hogy a többi klánnal ellentétben ők végtelenül rossz állapotban kerültek a vámpírlétbe, és válalhatatlanul randák. Ez még tetszene is, de valami mégse klappol. Talán az, hogy Orlok grófnál megint valami mesterséges misztériumot érzek. Direkt nagyon keveset mutatja Eggers a szörnyet. Megértette mitől volt jó az Alien meg a Predator meg az összes ilyen. Bízzuk a fantáziánkra! De ez megint egy receptre előírt izé. Nem azért mutatja keveset a vámpírt, mert valami célja van ezzel, hanem mert tudja, hogy ez fog működni, mert ez működött korábban is, és majd ezért őt majd azokhoz a rendezőkhöz fogják hasonlítgatni, akik tényleg fel is találtak valamit. Ha valaki nagyhoz és eredetihez kéne hasonlítgatnom Eggerst a Nosferatu alapján, akkor az Wes Anderson lenne. Szépen megkomponált képek, Jó látványvilág, rengeteg szimmetria , csak a cukiság helyett horror van.
Kicsit az az érzésem, hogy a huszonegyedik század eddig kicsit arról szól, hogy a filmvilág próbálja megtalálni a következő Stanley Kubrickot, a rendezőt, aki ad a részletekre, jó és egyedi történeteket mesél el, változatos és nem utolsó sorban (hanem inkább első) pénzt is hoz a konyhára. Nolan már bejelentkezett, meg látszólag akkor Eggers is, csak azt nem értik meg se ők se a Holy Wood-i nagy fejesek, hogy Stanley Kubrickból nem lesz több. Volt-nincs. A zeitgeist most az, hogy próbálnak egy új nagy generációt felépíteni, mint annak idején a movie-brats volt, és látszólag formálódik is valami, de az a valami meg sem közelíti azt, amit görcsösen próbál utánozni. Na má megint nagyon eldigresszáltam a lényegről, ami pedig az volna, hogy nézzétek inkább a Blaculát, az legalább vicces. Luuuva!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése