Igen, igen, Az aranypolgár. Ötven évig első helyen volt a Brit filmintézet kritikusok által összeállított listáján és az AFI "100 Years...100 Movies" listáján is toppon volt 1998-ban, majd 2007-ben is, csak hogy kettőt idézzek a wikipédiáról. Mert hogy még millió helyen szerepelt az aranypolgár legjobb filmként, de semmi értelme nem lenne most ezeket csokorba szedni. Nem ezért jöttünk ide.
Mit ad isten, az aranypolgárt is pont sikerült pár hete elcsípnem a moziban. A hosszas restauráció után újranyitott osloi Cinemateket moziban úgy gondolták, hogy jó ötlet néhány analóg vetítést tartani. Ezzel még egyet is értek, az viszont talán nem volt olyan jó ötlet, hogy valószínűleg a restaurálás ideje alatt a vetítői tudás csúnyán kikopott a stábból. Ez abban nyilvánult meg, hogy az aranypolgár némán indult meg, holott nem néma film...inkább beszédes. Sok nézőnek amúgy fel sem tűnt. Fekete-fehér film...biztos néma...
Sokadszor láttam most ezt a filmet és....na most jön a klisé: miiiiindig felfedezek benne valami újat. Arról, hogy mit fedeztem most fel, még kicsit később mesélnék. Előtte inkább az aranypolgárszeretetem evolúciójáról merengek kicsit, mert ez nem egy olyan triviális sztori, mint amilyen a Mulholland Drive volt.
Szóval első nézésre nem igazán értettem a felhajtást. Nem is emlékszem már miért néztem meg. Azt hittem, hogy az imdb top 250-et daráltam, de azon pl rajta sincs. Érdekes... Talán médiatanulmányaim során nézhettem meg, mert a médianagyokosok sokat beszéltek róla. Nem csoda; egy fiktív, de annyira mégsem fiktív médiamogul a főszereplő. Első nézésre ez volt a tanulság. A média hatalom, stb. Hát tetszett, de azt éreztem, hogy ezt azért így a kétezres években már csak nem kéne legjobb filmnek nevezni.
Aztán ahogy telt-múlt az idő, hát visszatértem a filmhez és akkor beütött. Nem emlékszem pontosan mit láttam meg benne a második nézésre...talán akkor kaptam fel a fejem a narratíva érdekességére. Aztán később rácsodálkoztam az emberi természetre, a pozitív visszacsatolásért való sóvárgásra és elgondolkodtam azon, hogy van-e egyáltalán jóság és önzetlenség, vagy minden jótett valójában egy befektetés és az altruizmus csak hazugság? Rengeteg érdekes gondolatot inspirált az aranypolgár és még egy külön podcastet is felhúztunk erre Danival, amit alább meg is nézhettek/hallgathattok.
A podcastünk valószínűleg akkora siker volt, hogy David Finchernek is meghozta a kedvét, hogy foglalkozzék kicsit a zaranybolgárral és pár hónappal később meg is csinálta a Manket, amit rettentően vártam, aztán az év legfeledhetőbb filmje lett, de még az alapötlete is szar. Tény, hogy az aranypolgár forgatókönyvének születéséről rengeteg mítosz és legenda kering, de furának érzem azt, hogy Fincher ráment arra, hogy elvegye Orson Welles összes érdemét a filmmel kapcsolatban és megtegye Herman J. Mankiewiczet a filmtörténet legnagyobb elveszett hősének. Még ha igaz is, hogy Orson Welles hozzá sem nyúlt a forgatókönyvhöz (kétlem), akkor is zseniális a rendezés, a főszerep és a vizuális koncepció is, szóval Fincher bekaphatja.
Kicsit olvasgattam most erről a forgatókönyv sztoriról és ajánlom mindenkinek, hogy tegyen hasonlóképp, mert elég érdekes. Amin mondjuk megakadt a szemem az az, hogy kezdetben még nem volt meg ki is legyen a főszereplő mintája, de egy ponton úgy nézett ki, hogy Howard Hughes lesz az. És hogy ki volt ő? Hát aki látta Martin Scorsesetől az Aviátort az tudja. A repülős Dicaprio. Végül csak megfilmesedett a jó öreg Howard, bár jópár évtized csúszással.
2023-ban az általános paradigma a média körül az, amit a fidesz már cirka 13 éve hangoztat: A médium a tulajdonos véleményének megmegafonizálása, felhangosítása, erősítése, propagandizálása, üvöltése, sírása, hangja stb. stb. Ugye ebből vannak levezetve az ilyenek, hogy a Telex, 444 az sorosterv, M1 kormánypropaganda, origo kormánypropaganda undsoweiter. Amire a mostani nézés kapcsán felfigyeltem az aranypolgárban, az az volt, hogy ezt az állítást a médiáról a film cáfolja. Charles Foster Kane olyan cikkeket hoz le, melyek az ő gazdasági érdekeit sértik. Illetve hát...is-is. Sértik, mint milliomos befektetőt, de kedvezőek neki, mint újságtulajdonosnak.
Ebből kiindulva lehozhatna az M1 (így hívják ezt még egyáltalán?) anyagokat titokzatos tenderekről, politikai és üzleti összefonódásokról, szexbotrányokról és bár a szereplők kicsit kellemetlenül éreznék magukat, a saját médiumukat erősítenék. Ugyanez érvényes a másik oldalra. Hányok attól, hogy ilyen oldalasdit kell írnom, de sajnos jelenleg ez tényleg így működik, nincsenek már árnyalatok se nagyon. Fekete-fehér. Akárcsak az aranypolgár!
Az más kérdés, hogy az aranypolgár nyomtatott újsággal foglalkozik. Akkoriban a képlet egyszerű volt: minél többet adsz el, annál jobb. Ma már a médiagazdaságtan ennél jóval bonyolultabb. A példányszám már nem téma, inkább a hírdetők, de alapvetően nincs olyan médium amelynek ártana a nagyobb olvasó/nézőszám. Azt pedig ígényes és érdekes tényfeltáró anyagokkal lehet megszerezni. Vagy cuki kiscicás képekkel...
A másik, ami elgondolkodtatott, az a politikai szál a filmben. Charles Foster Kane egy ponton úgy dönt, hogy szenátort csinál magából és meg is van mindene hozzá, de elcsúszik az egész egy hűtlenségi botrányon. Na ez ma már a felfoghatatlan kategória. Hogy egy jelölt visszalépjen egy ilyen miatt? Ráadásul egy olyan jelölt akinek saját médiabirodalma van? Ugyanmá!
Na mielőtt itt átmegyek a nagyon unalmas okoskodós, filozofálgatós önmagamba, lecsapom a laptopot, ami nem is laptop, mert pcről pötyögök, de a lényeg a lényeg. Az aranypolgár ma is elgondolkodtató, szép, érdekes, szórakoztató, szexi meg minden jó. Talán ma nem a valaha készült világ legjobb filmje, de azt 99,9999% bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy megjelenésének idejében bizony az volt. Csak akkor meg Hearts elgáncsolta az egészet és a film bukás lett....
Megjegyzések
Megjegyzés küldése