Megint eljött a Rammstein ideje! Ráértek?

 

Na kijött ez az izé, német emberek egy kúp alakú betontöbb lépcsején ballagnak lefelé, amit AZ A Bryan Adams fotózott (meg a többi képet is a bookletben). Na és akkor mi van? Most volt új Rammstein album 2019-ben....azért rá kellett keressek a pontos évre, mert a koronavírus pandemónium világégés kicsit összezavarta a zeitérzékemet. Szóval három éve volt a fehér alapon gyufa és nagyon szerettük. Volt egy kis arc költészet, aka ars poetica a Deutschlanddal, rádiózás, utazgatás, szomszéd szobában megfojtott prostituált nővér, meg minden ami jó. Bár az album második feléről a számokat a mai napig nem sikerült rendesen megjegyezni, azért sokat szólt és szól a mai napig is ez a lemez itthon. Aztán hozzácsaptak egy olyan turnét is a megjelenéshez, ami alapjaiban változtatta meg a megakoncert fogalmát: hétről hétre füstölgő gyárakat húztak fel Európa legnagyobb stadionjaiban és perceken belül elnyomták az átlag 30-40 ezer forint körüli jegyeket az összes bulira. Igen,igen drága, de a stadionba lépés első pillanatától az utolsóig mindenki nagyon jól láthatta hova ment az kemény munkával megkeresett betevő. Az alap,hogy annyi tüzet látott mindenki mint a vietnami veteránok az egész háború során a lenapalmozott őserdők helyén, de a zenekar is fullba nyomta a profi zenélést és a parádézást a saját építésű német autógyárában, szóval az elismerés teljesen megérdemelt. És akkor itt jött volna, hogy a Rammstein még lenyom 2-3 ilyen turnét, kiad 6 koncertlemezt, elmegy nyaralni, a tagok kicsit foglalkoznak a szájdrodzsektjeikkel, aztán olyan 2029-re vagy összeraknak unalmukban egy új albumot, vagy inkább már az unokákkal játszanak a kertben, miközben üvölt a Bück Dich. Na de mint jól tudjuk a pandemikus járványügyi helyzet ezt tisztességesen általhuzalta, úgyhogy az unatkozás szakasza kb 6 évet előrecsúszott és hogy elüssék az időt, összerakták a Zeitot (és ígérem még lesz vagy hatvan ilyen "idős" poén, de kit érdekel...).

Az elmúlt 7 évben Till Lindemann abszolút bedolgozta magát a kedvenc előadóim közé. A szólóalbumait (solo...nem mintha Peter Tägtgren nem lett volna ott mint kb egyedüli zeneszerző, de nem tudok máshogy hívni egy Lindemann nevű zenekart, szorri nem szorri) imádtam és közben a Rammstein is felértékelődött számomra. Ennek ellenére volt egy rossz előérzetem, mert úgy véltem, hogy ez egy elkapkodott album lesz, mint annak idején a Rosenrot. Aztán amikor kijött a címadó dal videóklipje erősödött bennem a félelem, mert nem ütött akkorát mint három éve a Deutschland, bár másnap visszatértem a dalhoz, mert a magot mégis elvetette bennem a dal és másnapra már be is érett. A rossz előérzet azonban nem ült el. Jó, van egy gyönyörű balladánk az idő múlásáról, de csak kéne egy kis térdkalács püfölés is! Aztán megérkezett a második videó a Zick Zackhoz, ami a Rammstein komolytalanabb oldalához vezetett vissza, de nem vágtak pofán a riffek még úgy sem hogy kb az egész szöveget első hallás után beleverték a fejembe. Na de sebaj, április 28-án végül kijött a lemez és ment is egyből a Nissan lejátszókészülékébe, a zenehallgatást kísérő vezetési élményt pedig megísérlem összefoglalni.(végre már a lényeg!)

Sajnos még a hallgatás előtt elolvastam a telex cikkét az albumról és annak ellenére, hogy szinte csak jót írtak, mégsem adta el az írás a lemezt. Pláne a nyitány Armee Der Tristen körüli örömködést nem értettem. Szép, mondom magamban, de volt már ennél erősebb kezdés is, ráadásul tematikájában is nagyon ismerős volt. Bist du einsam und allein Wir sind hier, schalte Ein, énekelte nekünk Till még a 2009-es Liebe ist für alle da elején a Rammliedben, ehhez képest kapunk most egy ilyet hogy:

Bist du traurig so wie ich?
Dir laufen Tränen vom Gesicht?
Komm zu uns und reih dich ein
Wir woll'n zusammen traurig sein

Ráadásul ezt a könnyek az arcon szókapcsolatot már annyiszor ellőtték, hogy a 8 szavas német szókincsemből már 5 az hogy Tränen és hogy Gesicht. És ennek ellenére MÉGIS JÓ! Nem a legerősebb start, de működik. Jön aztán a címadó Zeit, amit már ismertünk.

Zeit
Bitte, bleib stehen, bleib stehen
Zeit
Das soll immer so weitergehen

Idő, kérlek állj meg, stb. Hát ez sem egy világmegváltó gondolat, de ez is működik! És itt nyilvánul meg a a költészet és úgy általában a művészet lényege: Nem az a fontos mit alkotsz, hanem hogy HOGYAN! Till olyan átéléssel előadni az egyébként gyönyörűen megírt verseit (na jó,nem csak 8 szót tudok németül,de a szókincsem igényesebb fele akkor is Rammstein dalokból táplálkozik), hogy az amúgy egyszerű témát is képes szívfacsaró drámává varázsolni....Na jó, bevallom, megkönnyeztem, nem is egyszer.Ugorjunk!

A harmadik tétel a Schwarz, ami szintén a szoftibb vonalat viszi tovább ami szép és jó, de ezen a ponton már tényleg elöntött a félelem, hogy a térdkalácsom nem lilul be és az autó haladási sebessége sem fog a legkevésbé sem fluktuálni ütéseim ritmusára, de aztán a Giftig és Zick Zack meghozták a darát. A kocsiban a plasztikázás gitárriffjei sokkal jobban megharaptak, mint otthon a kanapén ülve a videó nézése közben, szóval a Zick Zack megmenekült.

Ok, menjünk tovább. OK. Vagyis Ohne Kondom (vagyis kondom nélkül (vagyis gumi nélkül (ez a rengeteg zárójel pedig a funkcionális programozás legjobb illusztrációja))) Hát itt nagyon komolyan elgondolkodtam, hogy mi történhetett, mert olyan mintha a németek agyonhallgatták volna a Tudósok Basszál című ökumenikus fohászkodását és ráhúzták volna a saját korábbi Zeig Dich számukra. Ha mélypontot kell kijelölnöm (nem kell,de megteszem) akkor talán ez a szám volna az a lemezen. Mii,hogy a második fele már nem csak a langyi szarok? Nem!

Jön ugyanis a Meine Tränen, ami a Puppe ikertestvére az előző lemezről. Szinte teljesen ugyanaz a szerkezete, de a tehetetlen düh helyett ez inkább egy feldolgozatlan gyerekkori trauma és a vele való továbbélés és szenvedés. Megint kis pityorgás, na mindegy, de már mindjárt otthon vagyok, úgyhogy kell kicsit autókázni a környéken.

Angst, azaz félelem. A gyanú erősödik, hogy ezek Magyarországon jártak, mert bizony a magyar ember legnagyobb (vagy most már csak második vagy harmadik vagy negyedik vagy ötödik) félelme a dal tárgya: a színesbőrű migránsok. Bizony! A horror! Egy nagyon kreatív videoklipben ezt szépen prezentálták is, és bár nem a Rammstein az első, akik komolyan foglalkoznak a témával, mert hát ugye ott a társadalmi igazságtalanságokra rendívül érzékeny Napalm Death is példának okáért, akik húsbavágóan érzékletesen megvizualizálták már a témát. Nehéz összehasonlítani a két zenekar megközelítését, mert alapból a Rammstein valószínűleg olyan költségvetéssel dolgozott a videón, amit a Napalm Death az előző 10 albumára nem használt és a grinderekkel ellentétben van itt némi metaforikus próbálkozás is. Na belezavarodtam már. A lényeg hogy jó az Angst, ütős a zene,kemény a klip és a Napalm Death is király.

És akkor itt az ideje hogy elengedjük magunkat, leüljünk a sörpadra az Oktoberfesten és csurgassuk a nyálunkat és sörünket a nagycsöcsű népies kocákra, mert hogy valami ilyesmiről van a Dicke Tittenben szó. Till Lindemann szexuális fantáziálásairól már külön könyvet lehetne írni. Volt már itt transzvesztita, hermafrodita, kövér nő, férfi és még millió egyéb szexuális alany utáni vágyódás, de most csak a csöcsök! És megint felsejlik bennem: Ezek biztos Magyarországon voltak és még a Dísztraktor csöcsviharával is megismerkedtek. Jól is tették, mert ahhoz nagyon értenek, hogy a kövér testek súlyát gitárriffekre transzponálják,vagy transzportálják vagy micsoda, szóval iszonyat súlyos a szám.

Meglátogatni a nagyit, ágyba vinni a reggelit párunknak, egészségesen étkezni, örökké odaadóan szeretni, jó embernek lenni...ezekkel ámítjuk magunkat és ezzel konfrontál a Lügen (hazugságok). Hogy eszkalálják a hazudozást, még a zenei világ legnagyobb hazugságát is bedobják és Till autótyúnolva sorolja a saját hazugságait, de azzal az átadással, amit utoljára a Puppeben hallhattunk.

Na cső,Adieu,Auf Wiedersehn,Goodbye, ahány nyelven tudják elmondják a búcsúnótában, ami kicsit talán megágyaz egy karrierzárásnak. Ezt még nem tudhatjuk, de az album lezárásának mindenképp jó, pláne ha itt belemegyünk ilyen konklúzióhasonlítgatásokba,hogy az előzőn a Hallomann meg az azelőttin a már nem is emlékszemmi milyen volt. Hazaértem. Leállítottam a motort még mielőtt újraindult volna a cd.

Nem azért mert borzasztó volt,hanem mert úgy érzem,ha újra belevágtam volna, akkor lett volna egy cirka körülbelül negyven perces körözgetés a környéken, amit már lehet a helyi rendőrség is gyanakvó szemekkel figyelt volna, már amennyire egy ilyen nagymamaautó mint az enyém gyanút kelthet. A furcsa konklúzió: minden negatív előjel ellenére valóban jobb lett a Zeit mint a gyufa! Próbálom megérteni hogy történhetett ez. Egy racionalizálás talán az lehet,hogy az albumon végig nagyon jól használják Flake szintijét és kb minden számba sikerül valami izgalmas hangzást bedobni. Na ez anno nem volt meg a Rosenrotnál. Akkor is be akarták húzni a féket, de nem találtak jó szinti témákat és így az egész csak egy balladásodott rokklemez lett, amiből meg van kismillió. Most viszont minden a helyén van. Az is jót tett szerintem hogy nem a hagyományos "tegyük a kemény számokat előre, a tölteléket meg hátra" jellegű felosztás történt,hanem egy kicsit lassabb indítás után kezdődik csak meg a Rammstein ikonikus kalapálása és így nem fullad ki a végére sem a lemez. Wow, befejeztem és nem is volt több idős poénkodás. Na nem baj, a lényeg hogy Gratulieren Liebliche Rammstein! Prost! Tschüs!